Verebes István - Mozigépész Moziverzum Actor

Mozigépész Moziverzum 2.0
Online szekció (magyar cím)
Online szekció (eredeti cím)
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
Letöltési szekció (eredeti cím)
A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T V W U X Y Z
Letöltési szekció (magyar cím)
Go to content

Verebes István

SZínészek > V
Verebes István (Budapest, 1948. július 4. –) Jászai Mari-díjas színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, műsorvezető. 1973–74-ben a Magyar Televízió szerkesztője volt. Az 1980-as években vált ismertté, amikor a Magyar Rádiónál vezetett kabaréműsorokat, politikai témákat sem kerülve. A rendszerváltás után állandó műsorvezetője lett az MTV Nap-kelte című, szombat reggeli műsorának (2009-ig). Apja Verebes Károly, színész volt.

Pályája

1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a 25. Színház tagja lett. 1971 és 1975 között a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze volt. 1975-től 1978-ig a Miskolci Nemzeti Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1978 és 1980 között a Lapkiadó, majd az Ádám újságírójaként tevékenykedett. 1980 és 1985 között a Mikroszkóp Színpad társulatához tartozott. Eközben 1980-ban kezdett dolgozni a Magyar Rádióban, a Rádiókabaré szerzője, előadója, a 80-as években gyakran konferansziéja is volt. 1985-től a Radnóti Színház rendezője, 1989-től pedig a Hócipő publicistája volt. 1990-től 1993-ig a Komédium Színház, majd 1993-tól 1998-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója lett. 2010. február 1-jétől a Mikroszkóp Színpad igazgatója. 2015 óta a Turay Ida Színház egyik rendezője is.

Édesapja Verebes Károly (1920–1987) színművész volt, édesanyja Szántó Klári táncművész. Az apja második házasságával rokoni kapcsolatba került Schubert Évával, akinek a lánya, Verebes Dóra restaurátor az ő féltestvére. Verebes Istvánnak négy házasságból három gyermeke született: Verebes Zoltán (1978, művészneve: Pater Sparrow) filmrendező, Verebes Linda (1980–) színésznő és Verebes Mihály (1997–). Negyedik házasságában él. Felesége, a nála 18 évvel fiatalabb Fejes Ágnes, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház marketingfőnöke volt, itt ismerkedtek meg. 1996. augusztus 16-án házasodtak össze. Évek óta Budapesttől 230 kilométerre, Zalaegerszeg egyik városrészében, Bazitán él.


Színpadi szerepei
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 205. Ebből: színész-66, rendező-96, író-32., dalszövegíró-9, fordító-2. Ugyanitt tíz színházi fotón is látható.

Fényes Szabolcs - Békeffi István - G. Dénes György: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak....Dr. Eduardo Bozzi, ügyvéd

Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Leonato

Verebes István: Sorsjáték

Szakíts, ha bírsz

Molière: Tartuffe

Shakespeare: Julius Caesar....Cassius

Szép Ernő: Vőlegény....Papa

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?....K. Müller

Dosztojevszkij: Ördögök....Pjotr Verhovenszkij

Michael Stewart-Thornton Wilder: Hello, Dolly!....Horace Vandergelder


Rendezései

Németh László: Bodnárné (Szolnoki Szigligeti Színház)

Mi kérünk elnézést – Mikroszkóp, 2007. február

Ebb - Kander: Chicago (Szolnoki Szigligeti Színház)

Gorkij: Éjjeli menedékhely (Új Színház)

Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj (Szolnoki Szigligeti Színház)

Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit

Sosem lehet tudni

Csehov: Három nővér (Radnóti Miklós Színház)

Csehov: Sirály

II. József

Három a testőr

Kanyargó időben

Békeffi István–Kaszó Elek–Verebes István: Mágnás Miska (Operettszínház)

Szép Ernő: Lila akác

Örkény István: Macskajáték (Győri Nemzeti Színház)

William Gibson: Libikóka (Pinceszínház)

Gerhart Hauptmann: A bunda (Nemzeti Színház)

Gorkij: Kicsik és polgárok (Kisvárdai Várszínház)

Peter Handke: Verniszázs

Ábrahám Pál - Földes Imre: Viktória

Füst Milán: Máli néni

Szép Ernő: Patika

Shakespeare: Hamlet

Zsolt Béla: Erzsébetváros

Michael Stuart-Thornton Wilder: Hello, Dolly! (Turay Ida Színház)

Tiszta kabaré

Aszlányi Károly: Amerikai komédia (József Attila Színház)


Művei
Színpadi művek

Senki sem tökéletes

Remix, avagy három a kislány

Remix, avagy három a nagylány

Csodálatos vagy, Júlia

Várva

Valami Magyarország

Valamit visz a vicc

Sorsjáték

Közkívánatomra

Humorterápia


Dalszöveg

Sohase mondd – dal (zeneszerző: Döme Zsolt, előadó: Hernádi Judit, eredetileg Kovács Katinak szánta)

Nem vagy szép – dal (zeneszerző: Presser Gábor, előadó: Omega)


Kötetek

Ornél; Ulpius-ház, Bp., 2008

Maya. Vizsgálat, fejtegetés, vallomás és ábrándképek; Ulpius-ház, Bp., 2009

Pók. Cikkek, naplójegyzetek, szatírák, esszék, blog-bejegyzések, 1990-2010; Dura Stúdió Multimédia Műhely–ÚMK, Bp., 2012

Tólig. Tapasztalásaim történetei, történeteim tapasztalásai; Scolar, Bp.. 2018


Filmszerepei
Játékfilmek

Fényes szelek (1968)

Pokolrév (1969)

Staféta (1971) .... Jenő

Sárika, drágám (1971)

Régi idők focija (1973)

Legenda a nyúlpaprikásról (1975)

Apám néhány boldog éve (1977)

Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1980)

Hatásvadászok (1982)

Viadukt (1982)

Jób lázadása (1983)

Redl ezredes I-II. (1984)

Vörös vurstli (1991)

Ámbár tanár úr (1998)


Tévéfilmek

Az ezeregyedik kilométer (1973)

Örökzöld fehérben és feketében (1974)

Uraim, beszéljenek! (1974)

Lóden-show (1980)

Brutus (1981)

Bors néni (1982)

Békestratégia (1985)

Vigyázat, mélyföld! (1986)

Linda (1986) a Panoptikum című részében

Privát kopó (1993-tévésorozat) (forgatókönyvíró is)

7-es csatorna (1999-TV2)

Kávéház (2001)


Kitüntetései

Jászai Mari-díj (1983)

Karinthy-gyűrű (1985)

Veszprémi tv-fesztivál rendezői nagydíja (1985)

Móricz-gyűrű (1996)

Déri János-díj (2000)
Kelenföld
mozigepesz@@gazdagret.net
Copyright2018@SuszterA
Mozigépész Moziverzum
Back to content